Macska története:

Körülbelül 8000 évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, teljes háziasítása mintegy 4000 éve Egyiptomban történt. Számos fajtája és színváltozata létezik.Csupasz és farok nélküli változatait is kitenyésztették. A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás (?miaú?), csiripelés, dorombolás, fújás, morgás.A lovakhoz és más háziállatokhoz hasonlóan a macskák is képesek vadon élve fennmaradni. Az önállóan élő macskák gyakran kisebb kolóniákat alkotnak. Az állatvédők beszámolói szerint azonban hosszú távon csak igen kevés példány képes gazdátlanul életben maradni, többségüket elpusztítják a járművek, a ragadozók, az éhség, az időjárás viszontagságai és a betegségek. Ezért számos országban, köztük hazánkban is a macskák és más háziállatok elhagyása, illetve otthonukból való szándékos eltávolítása (bántalmazásukhoz hasonlóan) büntetendő


A macska sok kultúra legendáiban és mítoszaiban tölt be jelentős szerepet, az Egyiptomiak a, Kínaiak és a vikingek ősi történeteiben is szerepel.Általában tisztelik, de olykor becsmérlik is.
Karomápolás:

A macskák természetes ösztönük révén időről-időre keresnek egy megfelelő felületet, amelybe karmaikat belemélyeszthetik, hogy lábaikat hátra húzva megszabadulhassanak az elkopott karom burkoktól. A karomélesítés amellett hogy segít az izmok edzésben tartásában, örömet is szerez az állatnak, így gyakran a karomtalan példányok is elvégzik ezt a tevékenységet. A szobamacskáknak ehhez egy erre alkalmas karomélesítő póznára van szükségük, másképp a bútorokat és szőnyegeket kénytelenek használni, amelyeket könnyedén megrongálhatnak. Az erre a célra gyártott eszközök általában szövettel vannak borítva, mely összezavarhatja az állatot, így végül nem tudja eldönteni mely felületeket szabad használnia és melyeket nem. Ennek elkerülésére célszerű egy egyszerű fából készült póznát beszerezni vagy a már meglevőt egy olyan durvább felületű textúrával bevonni (például egy aljával kifelé néző régi szőnyeggel), amely nagyban eltér a lakásban fellelhető egyéb szövetektől. A vadon született példányok gyakran nem értik a karomélesítő pózna célját, így a használatára való betanításuk tovább tarthat.


Habár a karomélesítés megvédi az állatot attól, hogy a karma túl hosszúra növekedjen, a karomápolás szükség esetén kézzel is elvégezhető egy erre a célra gyártott karom trimmelővel vagy akár egy egyszerű manikűrollóval is. A vágásnál nagyon körültekintően kell eljárni, ugyanis a karom élő részének elvágása az ujj megvágásához hasonlóan vérzéssel és fájdalommal jár. Az áttetsző karmú állatoknál az élő rész jól látható, a sötétebb karmúaknál azonban nem, így ezeknél méginkább vigyázni kell, hogy a vágáskor csak egy apró darabot távolítsunk el.


Társas viselkedés

A macskákat az emberek többsége magányos állatokként ismeri, de valójában nagyon is társaságkedvelők. A legnagyobb különbség a macskák és kutyák (melyekkel gyakran hasonlítják össze őket) társas viselkedése között az, hogy a macskáknak nincs kollektív túlélési stratégiájuk vagy ?falka mentalitásuk?; ami mindössze annyit jelent, hogy maguk gondoskodnak alapvető szükségleteikről (például egyedül keresnek élelmet és védekeznek támadás esetén). Ez azonban nem aszociális magatartás. Talán a legjobb példa a macskák természetes viselkedésére az elvadult példányok kolóniákba való szerveződése, melyekben az egyes tagok magukról gondoskodnak.

Az emberekkel való szimbiotikus kapcsolatuk évezredek során alakult ki. Gazdájukhoz való kötődésük nehezen vethető össze a vadmacskák magatartásával, de annyi bizonyos, hogy tudatában vannak annak, hogy az ember nem az ő fajukhoz tartozik (és nyilván önmagukat sem tekintik embernek). Ez a különbségtétel a gazdájukkal való kommunikáció során használt hangjelekben és testbeszédben is megnyilvánul. Egyes vélemények szerint pszhcicológiai szemszögből a macska az embert pótanyának tekinti, így a felnőtt egyedek egyfajta állandósult gyermekkorban élik le az életüket.. A macskák emberrel való kapcsolatának az állat 3-7 hetes kora között kell kialakulnia. Némelyik példány később is hozzászoktatható az emberhez, de a többségük félénk marad. Ehhez hasonlóan a macskák összeszoktathatók a kutyákkal és más háziállatokkal is, de a kisebb méretűeket általában zsákmánynak tekintik.
Dorombolás:

A macskák képesek doromboló hang képzésére, mely általában örömet fejez ki, néha azonban a fájdalom jelzésére is szolgálhat. A nőstények szülés közben vagy kölykeikhez visszatérve is dorombolhatnak, a kölykök pedig szoptatás közben. Egy ideig több elmélet is létezett arra vonatkozóan, hogyan történik a doromboló hang képzése, például be- és kilégzés közben a hibás hangszalagok rezgése folytán, a verőérnek csapódó vér hangja által vagy a nyelv mozgatása segítségével, esetleg közvetlenül a tüdő megrezegtetésével. Idővel azonban megállapították, hogy a hangot a gége ritmikus impulzusai hozzák létre.

A macska képes a dorombolással egyidőben nyávogni, de előfordul az is hogy lassan pislog közben, illetőleg a szemeit részben vagy egészben lehunyva pihen.

A dorombolás segítségével a macska meg is nyugtatja magát, így valószínűleg ezért dorombol abban az esetben is, ha fájdalmai vannak. Egyes kutatók feltételezése szerint a dorombolás során létrejövő rezgés (melynek frekvenciája) nagyjából megegyezik az alapjáraton működő dízelmotornál tapasztalhatóval) kedvező hatást gyakorol a csontok és a szervek gyógyulására.


Harapás:

A macskák játék közben vagy dühükben haraphatnak is. Az elégedett macska játékosan harapdál, anélkül hogy sérülést vagy nagyobb fájdalmat okozna. Ez a viselkedés a ragaszkodás kifejezésére szolgál, azonban előfordul hogy félreértik és agresszivitásnak tekintik. A félreértés oka az lehet, hogy a harapdálásra gyakran hirtelen, előzetes játék nélkül is sor kerülhet, például a macska simogatása közben, amely egy nyomatékos jelzés arra vonatkozóan, hogy az állat azt szeretné hogy hagyják békén. Bár a harapás váratlannak tűnhet, lehetnek egyéb olyan jelek amelyek megelőzik, például a farok csóválása vagy csapkodása, a bőr rángatózása, morgás, a dorombolás abbahagyása, a fül megrebbentése vagy elfordítása, valamint a testhelyzet megváltoztatása.

A macskák érzékelnek is a fogaikkal, így a harapdálás oka lehet a kíváncsiság is.
Testbeszéd:

Az emberek jelentős része félreérti a macskák testbeszédét (ez különösen érvényes azokra akik a kutyák jelzéseihez szoktak hozzá), ezért a macskákkal szemben gyakran alakul ki az a téves benyomás, hogy hidegszívűek, érzéketlenek vagy unintelligensek. A macskák jobb megértéséhez fontos annak figyelembe vétele, hogy érzelmeiket a testbeszéd útján többféle módon is kifejezhetik. A lelapított fülek, a fogak kivillantása vagy éppen a has hanyattfekvésben történő megmutatása könnyen értelmezhető az ember számára. Egyes jelzéseik azonban félreérthetőek.

A macska csóválja a farka végét, mikor izgatott (például vadászik) vagy feszült valamiért, a nagyobb mértékű farokmozgás az elégedetlenség jele, melyet további zavaró ingerek esetén menekülés vagy fenyegető testhelyzet felvétele és támadás követhet. A farokcsóválás játék közben is előfordulhat, mivel maga a játék egyben a vadászat vagy az önvédelem gyakorlására is szolgál. A függőlegesen felfelé álló farok a boldogság és a bizalom jele, amely leginkább akkor látható, amikor a macska egy számára ismerős embert vagy macskát üdvözöl (ezt többnyire dorombolás és esetenként csiripelő hangjelzés kíséri). A félig felemelt farok mérsékelt jókedvre utal, a leeresztett farok pedig jelezhet boldogtalanságot is. A farkatlan macskák, (például a manx) melyek legfeljebb csak egy kis farok csonkkal rendelkeznek, a csonkot ugyanúgy mozgatják, mintha a teljes farkuk meglenne, bár a kommunikációjukban ennek nem sok szerep jut.

Az ijedt vagy meglepett macska farkán és hátán felborzolódik a szőr, testét pedig valamelyest oldalra fordítja, hogy nagyobbnak és veszélyesebbnek látsszon. Ebben a testhelyzetben a hátrafelé forduló fülek fenyegetettség érzésről árulkodnak és azt jelzik, hogy az állat hamarosan menekülni vagy támadni fog.

Az undor kifejezésére a macska egy (vagy egymás után több) mancsát felemeli és megrázza. Ez általában akkor történik meg, ha vízbe lépett. Kellemetlen szag vagy íz esetén fejrázás és prüszkölés is jelezheti ugyanezt.

Az orrok összeérintése vagy egymáshoz való közelítése egy barátságos üdvözlő gesztus a macskák között, melyet gyakran követ az arcélek vagy a fejtető, esetleg a testek oldalsó részének egymáshoz dörzsölése, amely a szeretet és a ragaszkodás jele. Ez utóbbit a macska az álló illetve ülő helyzetben levő emberek esetében a lábszárhoz illetve a mellkashoz való dörgölőzéssel helyettesítheti. A lábszárához való dörgölőzés jelentheti azt is, hogy a macska enni szeretne (ezt általában nyávogással is jelzi). Mivel az állat fejének oldalsó részén illatmirigyek találhatók, ez a gesztus egyben illatcserével is jár, így terület vagy tulajdon megjelölési szerepet is betölt.

Az egymáshoz közel álló macskák néha nyelvükkel ápolják egymás bundáját, esetenként gazdájukat is nyalogatják, mellyel szintén összetartozásukat, társukkal való törődésüket nyilvánítják ki. A fogakat rejtve hagyó nyitott száj játékosságról árulkodik.


Játék:

A házi macskák, különösen a fiatal egyedek, rajonganak a kötéllel való játékért. A legtöbb macska képtelen ellenállni a meglóbált vagy földön húzott kötélnek. Számos képi ábrázolás létezik, amely a macskát egy fonalgombolyaggal jeleníti meg. Ez a tulajdonság feltehetően a vadászösztönnel áll összefüggésben, amely arra készteti a kölyköket, hogy más macskák (rendszerint az anyaállat) farkán gyakorolják a vadászatot. A lenyelt kötél azonban az állat gyomrába vagy beleibe juthat, amely megbetegedéshez, súlyosabb esetben az egyed pusztulásához vezethet. Vannak akik ennek elkerülésére a kötelet lézermutatóval helyettesítik.
Agresszivitás:

Kis méretüknek köszönhetően a házi macskák nem jelentenek komoly veszélyt az emberre nézve ? a legnagyobb kockázatot általában a karmolásokból, harapásokból eredő sérülések, esetleg valamely kórokozó által terjedő fertőzés (például a veszettség) jelentheti. Bár a rossz tartási körülmények miatt frusztrált vagy játék közben megvadult állat akár komoly szemsérülést is okozhat, ez meglehetősen ritkán fordul elő (megjegyzendő, hogy a hímeknél a hasi tájék megérintése általában védelmi reakciót vált ki).